friss áfonya

Üdvözöljük!

Kertészetünket 2015 tavaszán indítottuk el, Dabas külterületén. Növényeinket különféle káros kemikáliáktól mentesen neveljük, hogy minél egészségesebb áfonyával tudjunk kedveskedni látogatóinknak.

Várjuk Önöket kertészetünkben, előzetes bejelentkezés alapján, márciustól októberig!

Legnépszerűbb termékeink

  • Bluecrop áfonyatő 40 cm

    3290 Ft

    ELFOGYOTT – Legközelebb szeptember elején kapható!

    Akció a készlet erejéig!

    A nagy érdeklődésre való tekintettel őszi átültetésre szánt, előnevelés alatt álló BLUECROP növények kaphatók alacsonyabb áron, a készlet erejéig. 60-70 cm-es magasságot érnek el idén, tulajdonságában teljesen megegyezik a nagyobb növényekkel. 4-5 erős hajtásból állnak, ahogy a képen is látható. Ugyanúgy kiültethetőek, az átkonténerezés miatt erősebb metszésen estek át tavasszal. Gyümölcsöt először a jövő évben fognak hozni.

    Leírás:

    Magas növésű, gyorsan növekedő fajta. A legnagyobb bogyókat ez a fajta produkálja.  Fontos jellemező, hogy a betegségekkel szemben nagyon ellenálló. Fiatal korában a túlzott öntözést viszont nehezen viseli, ami a fejlődésben is visszafogja. A Jersey mellett az USA-ban a legtöbb helyen ezt az áfonyatövet ültetik. Az átlagosnál nagyobb fürtökben hoz termést. Az érett bogyókat akár egy héten keresztül is megtartja, minőségi romlás nélkül.

    Az általunk kínált tövek a magyarországi talaj- és klímaviszonyokat kedvelik, az idei év nyarán már termést is hoznak.

     

  • Brigitta Blue – 30-40 cm

    2890 Ft

    Brigitta Blue áfonya tő, 3 dl-es konténerben, 30-40 cm-es magasságban, több hajtással. Kiültetésre az idei évben már alkalmas, termést az ültetést követő évben hoz először.

    Leírás:

    Magas növésű, Dél-Amerikában terjedt el jobban. Fontos, hogy jól bírja az árnyékosabb területeket. Hűvös, száraz helyen a szüretelést követően még több hétig jól bírja a tárolást. Termésének színe világoskék, mérete a nagyobbak közé sorolható. Érési ideje: július vége – augusztus közepe.

    Az általunk kínált tövek a magyarországi talaj- és klímaviszonyokat kedvelik, az idei év nyarán már termést is hoznak.

  • Top Hát áfonyatő – cserépben nevelhető – A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ!

    3990 Ft

    ELFOGYOTT – ŐSZTŐL KAPHATÓ ISMÉT!

    A megoldás azoknak, akik nem tudják kiültetni kert hiányában az áfonya bokrot. Kifejezetten jól tartható balkonládákban, ezáltal teraszokon – erkélyeken is jól érzi magát. Gyökérzete kevesebb helyet igényel. Nem kell a kert talajának adottságaival bajlódni, csak a megfelelő ültetőközeggel kell felölteni leendő helyét. Fagytűrő, a fagyok beálltakor nem kell meleg helyre vinni, elég szélvédett helyen átteleltetni.

    A képen egy kifejlett bokor látható, ezt az állapotot az ültetést követő 3-4. évben éri el az általunk kínált növény!

  • Blueray áfonyatő

    3990 Ft

    ELFOGYOTT – Legközelebb szeptember elején kapható!

     

    Közepes növésű, az időjárási jól viselő fajta. Cserépben is nevelhető! 160 cm magasra nőhet meg, ám hozama 8 éves korára akár 4-5 kg is lehet. Saját tapasztalatunk szerint fiatalabb korában ő hozza a legtöbb termést. 5 éves kora után kicsit több metszésre szorul. Ez az áfonyatő fajta kifejlett korábban szélesebb a többinél. A zordabb teleket jól viseli.  Érési időszak: június vége – július vége.

    Az általunk kínált tövek a magyarországi talaj- és klímaviszonyokat kedvelik, az idei év nyarán már termést is hoznak.

    A növények jelenlegi mérete: 4-5 erős hajtás, 40-70 cm közötti magasság, 2 literes faiskolai konténerben.

X